Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Baba Fejlesztő Műhely 2. - A magzat fejlődése/fejlesztése

A Baba Fejlesztő Műhely következő gondolatsorát osztanám meg veletek, bár erre szuper oldalakat találtok a neten, amik hétről-hétre sorra veszik a baba fejlődését a pocakban – korábban már tettem közzé ezzel kapcsolatban cikket. Mi azért tértünk ki erre a Babás Fejlesztő Műhelyen, hogy azután értsük, mikor-mivel tudjuk fejleszteni a babákat, hogyan tudjuk velük felvenni a kapcsolatot, már a magzati korban. Igyekszem ezeket az információkat apránként csepegtetni Kismama és Kisbabás jóga órákon is. Különös tekintettel az egyensúly szervrendszer fejlődésére a 7. héttől. Sok kismama nem is gondol rá, hogy szinte azzal egyidőben, hogy értesül babája létezéséről, az egyensúly szervrendszer már működésbe is lépett. Sokan nem tudják azt sem, hogy a magzatmozgások nagyon korán, már a 13-15. héten elérik a csúcsértéket, és innentől kezdve a baba növekvő mérete és a csökkenő hely miatt a magzatmozgások száma csökken. Mivel pedig a baba a magzatmozgásokkal tudja stimulálni saját egyensúly szervrendszerét, ezért a 13-15. héttől különösen fontos, hogy a kismamák tekintsék magukat két lábon járó bölcsőnek :) és ringassák olyan sokat a babájukat, amilyen sokat csak bírják. Különösen fontos erre tudatosnak lennünk a mai világban, amikor a legtöbb kismama a 36. hétig dolgozik, irodában, ülő munkát végezve, napi 8 órát. Hazautaznak tömegközlekedéssel vagy autóban – ülve. Otthon mondjuk házimunkáznak fél – 1 órát, majd fáradtan lerogynak a kanapéra. Természetes, hogy fáradtak. De az is bizonyos, hogy ennyi egyensúlyszervi inger nem elegendő a babáknak. Biztos nem véletlen, hogy a kolleganőm, aki mozgás terapeuta, és akivel létrehoztuk az alapítványt, azzal tölti a mindennapjait, hogy egyensúlyszervi deficites gyerekeket lenget-pörget. Ezeket a gyerekeket viselkedés –és magatartás problémákkal, tanulási nehézségekkel, mozgás-koordinációs ill. egyensúlyszervi problémákkal hozzák hozzá. Néhány hónap terápia – lengetés, forgatás, hintáztatás – után ezeknek a gyerekeknek megoldódnak a problémáik. Nem akarom elvenni a kolleganőm kenyerét, de azért igyekezzünk törekedni a megelőzésre ? Adjunk elegendő egyensúlyszervi ingert a babáinknak! A munkahelyen vegyük komolyan az egészségügyi ajánlást, ami akkor is vonatkozna minden irodai ülőmunkát végzőre, ha nem vár babát, pláne ha igen! Óránként álljunk fel, és tornáztassuk meg magunkat 10 percben, akár a mosdóban. Kismamaként tegyünk bele az átmozgatásba csípőkörzéseket és ringatásokat, amivel a babát ringatjuk. Amikor az irodai székünkben ülünk, amikor csak tehetjük, ringatózzunk-forgolódjunk benne – amire az adott szék lehetőséget ad. Otthonra szerezzünk be hintaszéket, hintafotelt, csepphintát, függőhintát, laphintát, hintaágyat – bármit, ami az otthonunkba befér, és amikor éppen ülünk, pihenünk, relaxálunk, beszélgetünk, TV-zünk, telefonozunk, akkor ringassuk benne magunkat és a babánkat. A hintaszék és hintafotel remek helyszíne lehet majd a szoptatásnak a baba születése után, így szoptatás alatt is tudjuk ringatni a babánkat, hiszen a ringatás projekt a baba születésével nem áll meg! Végeztek erre irányuló kutatásokat – nem tudjuk túladagolni a ringatást, csak jót tehetünk vele, akár éber a baba, akár alszik ? Mivel az újszülött baba még hónapokig nem nagyon tudja saját magát stimulálni, ezért nagyon fontos lesz a születése utáni első hónapokban is a sok hordozás és ringatás: karban, hordozóeszközökben, bölcsőben, elektromos és manuális babahintában, babakocsiban, pihenőszékben stb.
Sokan nem tudják azt sem, hogy a baba már a pocakban kóstolgatja az ízeket abból, amit az édesanya eszik. Ha szükségét látod az életmódváltásnak annak érdekében, hogy az egész család olyan ételeket fogyasszon majd, amivel szívesen táplálnád majd a gyermekedet – azt érdemes már kismamaként meglépni, hiszen a baba már most szokja ezeket az egészséges táplálékokat. A táplálkozásról a későbbiek során még beszélünk bővebben.
Érdemes tudni azt is, hogy a 20. héttől már a tapintás érzékelés az egész testfelületre kiterjed a babán, így érintsd a pocakodat, a babádat, amennyit csak lehet.
Ugyanerre az időszakra tehető a látás és a hallás kezdete. A 20. héttől érdemes hallgatni közösen zenét. Mozartot és Vivaldit találták elsődlegesen pozitív hatásúnak a babákra. Hallgathatod a zenét úgy, hogy a fejhallgató a füleden van, és a babán csak a benned kiváltott érzések kémiája halad át a közös vérkörön keresztül. Hallgathatod úgy is, hogy a zene a térben hangfalakból szól. Vagy helyezheted a fejhallgatót a pocakodra is :) Korábban írtam már cikket a Pocakzenéről, amit szintén ajánlani tudok a kismamáknak :)



Kövess minket a Facebook-on!